30 év körüli nőt keres a rendőrség Nyíregyházán,aki a gyanú szerint elgázolt egy kerékpárost

A nyíregyházi rendőrök várják az ismeretlen járművezetőnek, valamint azoknak a jelentkezését, akik a baleset körülményeiről információval rendelkeznek

 

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 15010/3974/2020. bűnügyi számon segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. Egy eddig ismeretlen járművezető az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú, világos színű személygépkocsival közlekedett 2020. november 9-én 14 óra 15 perc körül Nyíregyházán a vasútállomás és a ruházati bolt között lévő parkoló szervizútján. A gépkocsit vezető 30 év körüli szőke hajú nő haladása során szervizútról balra kanyarodott a vasútállomás irányába, amikor elütötte az úttesten a kerékpárját toló nőt. A baleset következtében a kerékpáros nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A balesetet követően az ismeretlen járművezető a helyszínt a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül elhagyta.

A rendőrség várja az ismeretlen járművezetőnek, valamint azoknak a jelentkezését, akik a baleset körülményeiről információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen, telefonon a 06-42-524-600 hívószámon, vagy a 112-es központi segélyhívószámon. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán is bejelentést tehet.

  • police.hu/ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság
  • Fotó: illusztráció



 

Megosztás: