Itt a kormány bejelentése: maradnak a járványügyi intézkedések, nem lesznek fesztiválok

A szerdai kormányülést követően csütörtökön délelőtt Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra adott tájékoztatást a kormány legújabb döntéseiről. Bejelentették, hogy nem változtatnak a járványügyi intézkedéseken. Ez azt jelenti, hogy augusztus 15 után sem tarthatnak 500 főnél nagyobb rendezvényeket. Nem lesznek fesztiválok.

A Kormányinfón elhangzott:

Gulyás Gergely elmondta, hogy este fél 11-ig ülésezett a kormány. Elmondta, hogy Magyarország azok az országok közé tartozik, akik az első hullámot a legjobban kezelte. A második hullám közel van, vagy már el is kezdődött, a környező országokban, egész Európában újra fellángolt a vírus, Magyarországon stagnál a járvány, ami az új fertőzötteket illeti. Jó hír, hogy Horvátországban az elmúlt kilenc napban csökkenő tendenciát mutatnak az esetszámok.

Bejelentette, hogy a kormány hosszú elemzések után úgy döntött, hogy a kormány nem kíván változtatni a jelenlegi szabályokon, tehát augusztus 15 után sem lehet 500 főnél nagyobb rendezvényt tartani.

A fesztiválok elmaradnak, ezért a zenészszakmának 5,3 milliárd segélycsomagról döntöttek. Egy garázskoncert-sorozatot akarnak kialakítani, amihez anyagi segítséget nyújtanak.

  • blikk.hu
  • fotó: Gulyás Gergely tájékoztatott a kormány legújabb döntéseiről / MTI/Kovács Tamás



 

 

Megosztás: