15,14, 13, és 12 évesekből álló banda akart járókelőket kirabolni!

A gyanú szerint az öt fiatal járókelőket akart kirabolni Budapest X. kerületében; a kőbányai rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták őket.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint egy 15 éves, egy 14 éves, két 13 éves, valamint egy 12 éves fiúból álló csoport 2020. január 9-én délután Budapesten, az Örs vezér terén háromszor is megpróbált fiatalokat kirabolni.

Először fél három körül vettek körbe egy fiút, akit megfenyegettek, hogy megverik, ha nem adja át a telefonját és a pénzét. A csoport tagjai a fiú pénzét elvették, azonban a mobilt már nem tudták megszerezni; a fiatal elfutott támadói elől. Ekkor az egyik 13 éves fiú még utána futott, és kétszer hátba rúgta.

Fél órával később másik két fiút is kiszemeltek, akiktől szintén a telefonjukat és pénzüket követelték; körbevették, majd veréssel fenyegetve rángatni kezdték őket. A két fiatalnak végül sikerült elfutni, a rablók pedig értékszerzés nélkül elmenekültek a helyszínről.

A csoport végül egy Örs vezér terén lévő trolimegállóban akart kirabolni egy fiatalt. Eredetileg tőle is a pénzét akarták elvenni, de mivel az nem volt nála, „megelégedtek” volna a cipőjével is. A fiú nem akarta odaadni a cipőt, emiatt a társaságból ketten többször megütötték, egyikük hátba is rúgta. A rablókat ekkor megzavarta egy járókelő, így a sértettnek sikerült elmenekülni.

A nyomozók a lefoglalt kamerafelvételek alapján azonosították a feltételezett elkövetőket, majd a kőbányai járőrök másnap, január 10-én elfogták mind az öt fiatalt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói az öt fiút egyrendbeli csoportosan elkövetett rablás bűntett, valamint háromrendbeli csoportosan elkövetett rablás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.​

  • police.hu/Budapesti Rendőr-főkapitányság
Megosztás: