Ismerős Arcok: Nélküled-Az ország leghallgatottabb rádióműsorának műsorvezetője nem ismerte?

Sokan ismerik de talán még nem jutott el hozzájuk ez a klip ezért megmutatnánk  illetve bízunk abban, hogy még szélesebb körben ismerté válhat. Az ország leghallgatottabb reggeli rádióműsorában például meglepődve hallgattuk, hogy a Puskás Ferenc Stadion avatóján is elhangzott dalt Sebestyén Balázs valahogy nem tudta hova tenni. Műsorvezető kollégája Rákóczi Feri  segítette ki, hogy az a dal amit ott a helyszínen közel hatvanezer ember énekelt az az Ismerős Arcok zenekar “Nélküled” című szerzeménye.

A zenekar hosszú évek óta létezik és túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a “Nélküled” című dalt talán az országban mindenki ismeri és kedveli. Sajnos nemrégiben nem jó hírek jöttek a zenekar háza tájáról. Ahogy arról korábban is beszámoltunk a zenekar dalszövegíróját, énekesét Nyerges Attilát motorbaleset érte aminek következményeként életmentő műtétet hajtottak végre rajta Jó erőt,  egészséget kívánunk neki ezúton is és nézzétek meg a Nélküled videoklipjét! 🙂 

Megosztás: