Nagy rendőrségi ellenőrzésre kell készülni

Országos ellenőrzést tart a MÁV és a rendőrség a vasúti átjárókban csütörtökön, a nemzetközi útátjárós biztonsági napon – közölte a MÁV.

A rendőrök június 6-án országosan több mint hatvan helyszínen ellenőrzik a közúti közlekedőket, a vasútbiztonsági szakértők pedig szórólapokkal és szóban hívják fel az autósok, kerékpárosok figyelmét a kockázatokra a 2009 óta évente megtartott nemzetközi útátjárós biztonsági kampány részeként.

Ismertették: 2018-ban a MÁV és a MÁV-pályahálózatának vasúti-közúti kereszteződéseiben

89 ütközés és gázolás történt.

Ez hattal több, mint 2017-ben, de a tavalyi utolsó negyedévben 22-ről 17-re, idén január-májusban 25-ről 20-ra csökkent a balesetek száma az előző évek azonos időszakaihoz képest. 2019-ben május végéig húsz baleset – öttel kevesebb, mint 2018 azonos időszakában – történt az átjárókban. A balesetekben heten haltak meg és négyen súlyosan megsérültek.

A MÁV felhívta a figyelmet arra, hogy a balesetek az autóvezetők figyelmetlensége és a KRESZ megszegése miatt következnek be. Az utazási szezon, valamint az iskolai nyári szünet közeledtével különösen fontos, hogy a járművezetők, a kerékpárosok és a gyalogosok – az előírásokat betartva – körültekintően közlekedjenek.

  • Forrás: www.infostart.hu
  • Fotó: kisalfold.hu
Likeolj és kövess minket:
Megosztás: